Hogy mi a különbség a kompozit és a fröccsöntött sisakok között? Az áldozatoktól soha nem fogjuk megtudni, mivel akik műanyag bukósisakban szenvedtek nagyobb balesetet, már nem tudnak kardoskodni választásuk mellett. Azt viszont tudjuk, hogy mekkora becsapódásnak is ellen tud állni az Arai technológiája. Az alábbi levelet, bizonyos Gary Blanton, amerikai állampolgár fogalmazta az Arainak, aki 200 km/h felett szenvedett súlyos közúti balesetet, a csodával határos módon azonban élve megúszta az incidenst. Gary Hayden Arai bukósisak replikáján keletkezet egy nagy horpadás, de egy kisebb agyrázkódáson kívül nem lett semmi baja…a fejének.
Tisztelt Arai!
Ezzel a levéllel szeretném kifejezni hálámat Önöknek, hogy olyan terméket gyártottak, ami egy borzalmas ütközés során megmentette az életemet.
Weatherfordtól (USA, Texas állam) 20 mérföldre mentem Honda CBR 600RR típusú motorkerékpárommal, amikor a sajnálatos baleset bekövetkezett. Nem emlékszem hogyan történt, csak a szemtanúk elbeszéléséből tudtam meg, mekkora volt az ütközés ereje. 140 mérföldes sebességgel mentem (225 km/h), valamin megcsúszott a motor, én pedig kivittem egy jelzőtáblát, és átszakítottam a védőkorlátot.
A bal oldalam minden porcikája eltört: bordáim, lábam nyolc helyen, hátam, karom, kulcscsontom, szegycsontom. A fejemnek semmi baja nem lett egy kisebb agyrázkódáson kívül. Mentőasszisztensként rengeteg motorbalesettel volt dolgom, személyesen láttam a különbséget egy olcsóbb és egy minőségi bukósisak között. Ezért vásároltam Arai sisakot…két héttel a balesetem előtt.
Azóta rengeteg balesetmegelőzési előadáson szerepelt a sisakom, az Önök sisakja. Édesanyám nem akarta elhinni, hogy ilyen ütközés után semmi baja nem lett a fejemnek, ő bíztatott e levél megírására. Az orvosok 10% esélyt adtak nekem akkor a teljes felépülésre, azóta azonban visszatért az életem a normális kerékvágásba. Egy valamit azonban soha nem felejtek el: ez a bukósisak mentette meg az életemet. Nem tudom elégszer megköszönni munkájukat, amit a gyárban végeznek.
Köszönettel,
Gary Blanton, Fort Worth/Texas